(in)sanatorium
a keddi vizsgám óta szessziós szempontból lazultam mint áállat. az enyhe könyvundoromat meg mindenféle extrakurrikuláris tevékenységekkel kezeltem. olyanokkal, mint filmek orrvérzésig vagy ‘meddig tudok ágyban dögleni reggel’-kihívás vagy takaríccsuk-ki-a-lakást-félmaraton vagy éppenséggel három mosógépnyi ruha kézzel kimosása. egész üdülőprogram a 24/7 tanulás után (helyett). az uszoda után a délelőtt a kedvenc kozmetikusnőmet is útbaejtettem, reggeli helyett, az IPL-kezelésem harmadik szessönéért. aztán real. mostantól már stílusosan tudom fejbevágni az embereket a palacsintasütővel, mert megvettem régi nagy álmomat, egy tefal serpenyőt. bár azt hiszem sajnálnám a cuccot… ma este érkezik a Szürkeszemű & co., a hűtőt telepakoltam minden jósággal. ma este meg vasárnap bevállalom a főzést (bizonyítandó, hogy jó feleség lesz belőlem), de kicsisunyi leszek, s szombaton odaállítom a pasasokat konyhatündérkedni. szerepcsere és én leszek az, aki kommentálja az ételt…, kicsit sokan leszünk öten a harmincötnégyzetméteres szobában de majd bevonulok a konyhába – tanulni :-B… és a három muskétásnak max mozijegyet veszek, hogy tölthessünk some quality time-ot a Szürkével. tudunk élni, na. aztán majd szerda este lep meg a nagyfrász a másnapi radio-vizsga 800 oldalától…
Mi van veled dicsaje? L vagy lustulva… mar miota nem irtal….. TzoTzoTzo:)
Puszik:)
Jo volt latni, h jol vagy;)
R. - 2010 február 9 - 2:36 du.
biza. jól. mérhetetlenül boldog… :”>
én is nagyon örültem a te boldogságodnak. nagyon >:D<
fuusti - 2010 február 12 - 1:39 du.
biza, pötyöghetnél már :) és siess :p
tekla - 2010 február 12 - 4:56 du.