stande pityere – kétszer
a délelőtt végigbőgtem a The Notebook végét (ebből is látszik, hogy egy érzelmileg labilis romantikus biccs lettem). de legalább jól megitattam az egereket és így a belső egyensúlyom is helyrepattant. valamennyire. (nemtudom magamat sirattam-e, a főszereplők halálát vagy a világbékét úgy általában…)
most (4 AM pontfix) nézek egy másik filmet – estimese helyett. s há’ nem éppe’ a The Notebook-on pityeregnek a szereplők is a moziban?!

különben mondtam, hogy ha nagy leszek, akkor tutibiztos, hogy egy híres-szuper-extra stencilművész leszek többek közt? nem mondtam? eddig én sem tudtam, de egy cigányné a kávézaccból ezt jósolta nekem… mindenesetre azt hiszem, hogy jobb elkezdeni a felkészülést erre a pályára. mondjuk a szobám üres falaival :D úgyis festünk a nyáron, és még legalább három évig itt fogok lakni (a tulajok meg kussolnak).
már csak egy mentort kellene megfűzzek a projekthez… :-?
Loading...