egoblogo
“Avégből születtünk erre a világra, hogy lopjuk a napot.” (Vonnegut)

ez a nap…

… mindent megért. komolyan. amennyire el voltam anyátlanodva (și la propriu, și la figurat) mostanában, épp annyira jól érzem magam a bőrömben most.

ühümm, ilyen vagyok én most...

ühümm, ilyen vagyok én most...

kedd este óta ki voltam nyúlva. randa hűlés. először csak a mandulkáim. aztán a hangom. majd az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy a fejem egy naaagy vízzel telt lufi. aztán az A Nagy Világundor fíling, amikor a franc akar kikecmeregni a jó meleg ágyból. pedig muszáj. a fene enné meg a reggeli koránkelést. :-L

csütörtökig húztam-nyúztam a dolgot. gondoltam, vagyok annyira kemény csajszi, hogy a szervezetem megbírkózik egy nyamvadt hűléssel. ahhhaa. csütörtök déltől szedem a dilibogyókat. eksöli, a sárga-piros kapszulák lettek a napi betevő falat, mert eléggé háthogyismondjam fújt a szél a hűtőben… :-?? annyira azért nem voltam csóró, hogy tejespuliszkán éljek két napig, de még pár nap s az következett volna…

s ha már lúd, legyen kövér alapon, csütörtök délután (az amúgyis rozoga) lapitopim bemondta az unalmast és lepukkant. háát… el voltunk nagyon szontyolodva, én és az internetfüggőségem. nekem a netkábel kb. olyan mint egy köldökzsinór…

tegnap nagyon lógattam az orrom. elpusztítottam hat csomag papírzsebkendőt (abból a L’ecsós fajtából :D ), elszipogtam anyumnak a telefonban hogy milllyen nagggyon szerrrencsétlen az életem, és nagyszomorúságban lefeküdtem fél11kor. (ez már önmagában is elég hülyén hangzik, tekintve az én bioritmusomat…)

az éjjel felébresztett a vihar. elég frászos módon, mert kicsapta a teraszajtót a nagy szél. (nem szoktam bezárni, mert minek…) elég kellemetlen éjjel3kor (amúgyis takonyborította homályos aggyal) egy ilyen hangeffektre megébredni… kb. mint anno mikor a konyhaszekrényem költözött le félig a falról. (arra is éjjel fél1kor jött rá a mehetnék…)

visszaaludni nem tudtam, így maradt a WAP messenger. istenem, mit meg nem adtam volna egy qwerty-billentyűzetért az az egy óra messengerezés alatt… az ujjaim félig elkoptak a nagy ‘butonálásban’ :))

pontfix 11:11kor ébredtem. ami szép és jó, csakhogy 11:30kor a Tudorban kellett lennem (randi a kozmetikusnőmmel) – a késést fejleharapással jutalmazzák. tehát adott egy kócos, kómás, bedagadtszemű Füsti és 19 perc. teleport nélkül nagyjából csak az út odáig ennyi, nemhogy készülődés és egyéb luxus dolgok…. 31kor már ott voltam. :->

hazaérve naaaagyöröm. nyakamon a család Csíkból. az én angyali anyukám megsajnálta a szegény, szerencsétlen, árva, elanyátlanodott, beteeeg egyetlen szem leányát és ezen a szép szombati délelőttön megpakolta a piros állatot mindenféle földi jóval meg nagyimmal, s másfél óra alatt felsuhantak MS citybe. már az, hogy láthattam őket, terápiás volt. megkaptam a gyógyszer-utánpótlást is, meg mindenféle kényeztetést, finom otthoni főtt ételeket… királyság. a kicsi drága anyum volt olyan édi, hogy elhozta a saját lapitopiját, amíg nekem (1) meggyógyul a régi (2) lesz valami új. ezek szerint sikerült elég szívszaggatóan ecsetelnem a nyomorult netnélküli sorsom a tegnap este… s most nagyonwoww, mert luxusgépről pötyörészek :-> (akik ismerték einstein (az én gépem) karakterisztikáit, azok megértik hogy a két gigaherzes dualcore miért a csúcsok csúcsa kicsi szívemben…)

most ha nem lennének a füleim, körbevigyorognám a fejem. már csak egy pici dolog hiányzik a tökéletességhez… ;;)

ja amúgy megérkezett (november óta végrevalahára idejében) a cuccmucc Littmann sztetoszpókom is. egyetlen szépséghibája, hogy nem lila. :-L (jó, nevess csak, kettyent vagyok meg bogaras. DE lilát rendeltem. ha lila nincs, akkor legyen szürke. végső esetben fekete… errefel karácsonyra leszállítanak egy burgundivöröset… :| visszaküldöm. naná, egyrészt mindenkinek olyan van, másrészt meg… nem az én színem… két hónap múlva küldenek egy sötétkéket… :-L grrr…. retúr ez is. s így lett – a megrendeléstől számított fél év múlva egy… fekete kardiológia III-am. remélem hűséges társam marad legalább tíz évig.)

puszifelhő mindenkinek :D di mosolyosztag iz bekk ;)

Nincsenek válaszok to “ez a nap…”

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.