csajszis téma

ez most olyan téma lesz. fiúk, tudom unjátok az ilyet. lapozzatok :)

♣

ma elmaradt egy előadásom délben, s miután kifizettem az erdées-számlát, még mindig bőven akadt kényszerszabadidő.

az utóbbi időben azon kezdtem gondolkozni, hogy ideje lenne egy fokkal nőcisebbre/formálisabbra venni a figurát. megkívántam a magassarkút. újra. tudjátok, mindenféle pletykák terjengenek a magassarkú és a női fenék formásságának kölcsönhatásairól. meg annyi szép sikkes-nőies kombinációt láttam a neten… (blame it on Gossip Girl.)

szóval. elindultam felderíteni a terepet. a célok: egy (mostanában naonnaonmenő) magassarkú bokacsizma, olyan ilyesmi sarokkal mint ez itt, meg (minimum) egy darab olyan (preferably szövet)nadrág, amivel hordani is tudom a csizmulicát.

gondoltam, hogy izé ne, jönnek az ünnepek (s minek költsem magamra, a pénzt ha másra is tudom), s úgyis szezoncucc az ilyen, nézzünk valami jót de legyen óccsó.

na jó. első terep: Luxor. nadrágszörcs. vagyis: ócska olcsó, noname cucc, de ha szerencsés vagyok, akkor két hét vagy első mosás után is még ember elé való marad. (csíkiaknak: tisztára piacfölötti fíling.) hauszofárt. sehol semmi. fel az emeletre. az elején még optimistán fogtam fel a dolgot. de egyre inkább úgy éreztem magam a sok kínai tucatholmi között, mint egy marslakó. felpróbáltam egy nadrágot, ami talán tetszettforma, de a próbafülke tükrébe nézve már csak a kifogásokat soroltam. valósággal iszkoltam ki a Luxorból. nem azt mondom, hogy dizájnercuccokban nőttem fel, nem sznobságból nézem le az ilyen ócska cuccokat, hanem mert tényleg azok. inkább egy használt dorothyperkins mint egy új műanyag kínai…

a főtéri Steilmann boltot hanyagoltam, arra gondolván, hogy majd akkor öltözök onnan, ha a cégem rendelőm évi forgalma eléri a százmilliót (ajróban persze). a Lehel meg mamás dizájn.  ezek után a nadrágvásárt feladtam.

felderítő akció 2.0: a Csizma. itt is a budzsetáris szemléletet alkalmazva végigkajtattam a főtéri cipőboltokat. ár szerinti növekvő sorrendben. a hat üzletben összvissz vagy két modell tetszett, mindkettő lapostalpú sportoscsajszis. :| (nem tehetek róla, nem tudok leszokni a sportos-deszkás fixációkról…)

a kálvária utolsó állomása a Benvenuti. (igaz, még a Bata hátra van.) ez azér’ már már kategória, mint a többi plebs boltocska. itt végre láttam egyet, ami tetszett és nőcis is volt.

hátul, a sarokban, szerényen meghúzódva volt Egy Csizma. kedvenc sarokforma, fordítottbőr, diszkréten színes és csíkos… :: sóóóhaj :: és még árcsökkentett termék is. apró szépséghibája a dolognak, hogy a csökkentés után is, több mint 3 milkába kerül… :-< annyit azér’ mégse na, mer’ izé. majd a stájmánn-cucc mellé. valahogy éreztem, hogy veszélyes bemenni a Benvenutiba…

úgyhogy így jártam. sehol semmi. ezúttal elmaradt a pótcselekvés-shopping kellemes része…

(csajszik, ha valaha ti is éreztetek hasonlóan intenzív vágyakat egy cucc iránt, melegen ajánlom a Confessions of a Shopaholic filmet.)

öt végigkacarászott perc

nagyrészt így is van.

ahol találtam

curious case

Sunnight*

* alternate version of Sunday.

taxi, vonat, autó, maxitaxi, busz, lábbusz.
közlekedési eszközeim az elmúlt nyolc órában.

reggel (öö, délben) még szángyörgyön ébredtem. aztán gyors hazarucc csíkba, cuccért – ebédért – családért – s(z)avazásért, hogy még időben (fél órával az indulás előtt) érjem el a mikróbuszt MScity felé – és még ülőhelyem is legyen. tömeg, annyira, hogy udvarhelyszitiből úgy indulunk el, hogy a kevésbé szerencsés utasok fel vannak kenődve az ablaküvegre. tiszta 18as maxitaxis fíling, déli csúcsidőben. (nem hagy nyugodni a gondolat, hogy még csak az kéne, hogy egy divatos újinfluenzás elkezdjen a nyakamba köhögni…) mögöttem két szőke csajszi maximum hangerővel osztják németül. alig tudom követni kb miről van szó, úgy pörög a nyelvük. (nem lehet nem odafigyelni, mert még a vshelyi rádió választási híradó sem tudja túlharsogni őket. pedig az aztán omlik a hangfalakból rendesen.) a mellettem ülő csaj kiköpött southparkos Kenny – annyi különbséggel, hogy nem a szemei, hanem csak az orra hegye látszik ki a szőrösbundás kapucniból. aranyoska fiatal kiscsaj lett belőle, amikor végre levedlette a kapucnit. aztán egy világ omlott össze bennem, amikor elkezdett telefonálni és kiesett a kapa a szájából s a traktorkulcs a zsebéből (jaú széékely ákcentus)… olyan hervasztó tud lenni, amikor egy lány megszólalásig szép. aztán csak parasztmenyecske. :|

a teltház miatt expressz city shuttle lett a járatunkból, nem álltunk meg sehol, csak ha volt leszálló. három óra alatt fel is repültünk szeretett vásárhelyre. itt olyan köd, hogy neki lehet támaszkodni. ehhez ha még hozzá számítjuk a múltheti cirkuszt, a dupla adag ammóniakoncentrációt – tiszta szanatórium. milyen jó, hogy nem vagyok asztmás…

de most már itthoni chillout.
körtés-meggyes maoam, kóla félliterszámra és a Valentino

különben nemrég megnéztem a The Visitor-t is. szuperrr! :D ajánló ITT

legújabb pixar short

ilyenismegolyanis, de pár mosolyért egyszer megéri megnézni, ha nem sajnálsz 4 percet az életedből.

én addig utazom. összejött a 7vége alatt a 450 km roadtrip.

belgyogyó

ma reggel voltam olyan ügyes kötelességtudó buzgómócsing, hogy fél kilencre prezentáltam az 1-es belgyón. szépen aláírogattam (egész hétre) a kondikát (jelenléti füzetszerű bizbasz), lógattuk egészen tízig. aztán esetbemutató lenn az invazív kardiológián (hasznos és aranyos). fél12kor meg már abandon. ma a kórtermünk hat betegére rá se néztem. épp csak bekukk, megvannak-e, megvannak, jó. pont. unom őket. unom a bajaikat. nem ér-de-kel. (majd amikor az én betegeim lesznek és tényleg az a szakterület, amit majd szeretek és csinálok. majd akkor ráér lelkesedni…)

gasztro-enterós betegek, azt még nem is tanultuk. halvány fingom nincs a bajuk mibenlétéről, ők is unják a sok diákot, mi is őket. tiszta jó munkakapcsolat. az asszisztensek mindig morcosak, hogy ne lábatlankodjunk annyit, az orvosok (kevés lelkiismeretes kivételtől eltekintve) belibbennek, kilibbennek és unják a buta diákokat. s valahogy amikor este egy 8tól8ig program után hazaérek, nincs sok kedvem még három-négy órákat a netet és a szakkönyveket böngészni, hogy legyen valami halvány liba gőzöm a délelőtti esetekről.

továbbá a mai menü, ínyenceknek: ortopédia, sürgősség, radiológia, agyhalál. kezdődik nemegészen tíz perc múlva. jóé(le)tvágyat! :)

extrém sport

hajnali 5ig tanultam. elvileg folyamatosan, gyakorlatilag még egy nagymosást meg több kisebb-nagyobb net/messenger-szünetet is beiktattam. hét tízkor ébresztő. hét tizenkettőkor visszaalvás. sztédzs elfelejtve a mai napra, gyak áttéve holnapra. és két óra múlva mehetek is vizsgázni. a huszonnégy órás mérleg: hét óra szundi, négy kávé tejjel, öt memoplus, tizenhét cigi, intermittáló fejfájás, hetven oldal munkaorvostan bigyóra szedve. és az utolsó pillanatban valami világháború előtti időkben adott tesztsorok is befuttak. wish me luck…

(mondanám, hogy telihold van, de látom, hogy pontfixnem. bukkannak elő a régi és új szeretők a süllyesztőből. mi jöhet még?)

6:42 am.

(érdemes a szövegre is figyelni :) )

ilyen hajnali harmaton még nem vagyok képes semmi értelmeset írni.

de ez megtetszett a google reader tartalmából:

kááávé.

mókás képregényféleség, sok okossággal és még több vicces részlettel. katt a képre a folytatásért.

gyónás

nagyon elvesztettem az aranyfonalat, amivel ki tudnék találni a labirintusból. a motivációmat, ami értelmet ad reggelente az új napoknak. amiért érdemes felkelni. a tudatot, hogy van értelme a mindennapi kínlódásnak. és cél, amiért érdemes.

ez az

az ok, amiért hanyagoltam a blogot mostanában.
az ok, amiért mostanában mindent és mindenkit hanyagoltam.

olyan érzés, mint amikor szépen lassan a jég megolvad a lépteid alatt és süllyedsz. nem kapálózol, nem küzdesz, csak távolodsz a felszíntől, a fénytől, le a feneketlennek tűnő tó mélyére. és csak nézel ki a fejedből, hogy mivan. (*vö. house md, új magyar rész a néger taggal, bezártság szindróma)

nem volt semmi kedvem az új stud-évhez. olyan volt, mintha az öthetes nyári szesszió utolsó napja után egyből kezdődött volna az új év.
fáradt voltam. és kiégett.

sick. tired. burnout.

egy, a régi időkhöz képest semmilyen nyár és a stresszes szeptembervég után úgy jöttem vissza, mintha a vesztőhelyre mennék. a nyár vége fele a családdal egyre komolyabb lett a mosolyszünet, végül még azok sem pártoltak meg, akikre pedig számítottam, hogy mellettem állnak no matter what. én meg makacsul kiálltam amellett, amiben és akiben hittem (és hiszek). csak a folyamatos hadviselés (és otthoni hisztik), hullámzó kedélyállapotok és egy új kapcsolat kezdeti gyerekbetegségei – úgy minden egyszerre – lemerítette az akkumat.

épp csak annyi energia maradt bennem, hogy feltétlenül szükséges minimum meglegyen. visszahúzódtam a csigaházba.

ez volt a tóba süllyedés

nemigazán jártam órákra sem. néha, amikor épp jobb napom volt, akkor esetleg. ilyenkor kicsit segített az, hogy emberek közé kerültem, de voltak pillanatok, amikor ez is fárasztott. mintha csupa idegen venne körül. nem tudtam megtalálni a szálakat, amik ehhez az egészhez kötöttek (volna). untam őket (mert minden mást is), nem tudott motiválni az egyetem sem (mert semmi egyéb sem). reggelente amúgyis nehezen kelek. a süllyedéses zombi-üzemmódban meg méginkább nyűgnek éreztem az egészet. voltak napok, amikor épp csak kaját készíteni bújtam ki a paplan alól. napokig. fizikailag és talán agyilag is, pihentem. de a lélekállapotom maradt bányászbéka…

kerültem az embereket. a barátaimat. azokat, akik fontosak. egyszerűen nem volt mit mondanom nekik. magam sem tudtam, hogy mit, meddig és hogyan. nem volt kedvem semmihez és senkihez. magamhoz sem sokszor.

voltak pillanatok, amikor mintha a régi én lettem volna. önmagam kopott árnya.

nem értett senki semmit. legalábbis nem sokat. eltűntem, aggódtak, én továbbra is kuss-üzemmódban léteztem (barely breathe, nothing more). így sikerült sokakat megbántanom. akaratlanul is. szólhattam volna előre, kitehettem volna a dnd-brb táblát, de. de. amikor még gondolhattam volna erre, akkor még azt hittem, hogy nem olyan nagy dolog az egész, kialszom oszt kész. amikor meg már telt az idő s én még mindig mélyen voltam, akkor meg már túl sokat kellett volna magyarázkodnom. amihez semmi kedvem sem volt. (most sem sok. de már jobb.) ha meg megpróbáltam, a féligazságok másik fele még rosszabb lett…

ti kedvesek. ne haragudjatok. csak szeressetek. egy kicsit. feltételek és elvárások nélkül. mert van baj velem elég… kell még egy kis idő, amíg minden visszazökken és működik újra

még most sem az igazi. de már elindult a romeltakarítás. keresem a régi aranyfonalak szakadt végeit. a sokáig nem öntözött virágok közül néhány túlélte, néhány helyett viszont újakat kell ültetnem.

hjujj. napimosolyok

addig is, amíg összedobok valami értelmes, nem rebloggolt posztot is, kicsi kacckacc is legyen a jónépnek. ezek a reklámok made my day :) katt!

iPod… I am your father.

via we ♥ it