nagyon elvesztettem az aranyfonalat, amivel ki tudnék találni a labirintusból. a motivációmat, ami értelmet ad reggelente az új napoknak. amiért érdemes felkelni. a tudatot, hogy van értelme a mindennapi kínlódásnak. és cél, amiért érdemes.
ez az
az ok, amiért hanyagoltam a blogot mostanában.
az ok, amiért mostanában mindent és mindenkit hanyagoltam.
olyan érzés, mint amikor szépen lassan a jég megolvad a lépteid alatt és süllyedsz. nem kapálózol, nem küzdesz, csak távolodsz a felszíntől, a fénytől, le a feneketlennek tűnő tó mélyére. és csak nézel ki a fejedből, hogy mivan. (*vö. house md, új magyar rész a néger taggal, bezártság szindróma)
nem volt semmi kedvem az új stud-évhez. olyan volt, mintha az öthetes nyári szesszió utolsó napja után egyből kezdődött volna az új év.
fáradt voltam. és kiégett.
sick. tired. burnout.
egy, a régi időkhöz képest semmilyen nyár és a stresszes szeptembervég után úgy jöttem vissza, mintha a vesztőhelyre mennék. a nyár vége fele a családdal egyre komolyabb lett a mosolyszünet, végül még azok sem pártoltak meg, akikre pedig számítottam, hogy mellettem állnak no matter what. én meg makacsul kiálltam amellett, amiben és akiben hittem (és hiszek). csak a folyamatos hadviselés (és otthoni hisztik), hullámzó kedélyállapotok és egy új kapcsolat kezdeti gyerekbetegségei – úgy minden egyszerre – lemerítette az akkumat.
épp csak annyi energia maradt bennem, hogy feltétlenül szükséges minimum meglegyen. visszahúzódtam a csigaházba.
ez volt a tóba süllyedés
nemigazán jártam órákra sem. néha, amikor épp jobb napom volt, akkor esetleg. ilyenkor kicsit segített az, hogy emberek közé kerültem, de voltak pillanatok, amikor ez is fárasztott. mintha csupa idegen venne körül. nem tudtam megtalálni a szálakat, amik ehhez az egészhez kötöttek (volna). untam őket (mert minden mást is), nem tudott motiválni az egyetem sem (mert semmi egyéb sem). reggelente amúgyis nehezen kelek. a süllyedéses zombi-üzemmódban meg méginkább nyűgnek éreztem az egészet. voltak napok, amikor épp csak kaját készíteni bújtam ki a paplan alól. napokig. fizikailag és talán agyilag is, pihentem. de a lélekállapotom maradt bányászbéka…
kerültem az embereket. a barátaimat. azokat, akik fontosak. egyszerűen nem volt mit mondanom nekik. magam sem tudtam, hogy mit, meddig és hogyan. nem volt kedvem semmihez és senkihez. magamhoz sem sokszor.
voltak pillanatok, amikor mintha a régi én lettem volna. önmagam kopott árnya.
nem értett senki semmit. legalábbis nem sokat. eltűntem, aggódtak, én továbbra is kuss-üzemmódban léteztem (barely breathe, nothing more). így sikerült sokakat megbántanom. akaratlanul is. szólhattam volna előre, kitehettem volna a dnd-brb táblát, de. de. amikor még gondolhattam volna erre, akkor még azt hittem, hogy nem olyan nagy dolog az egész, kialszom oszt kész. amikor meg már telt az idő s én még mindig mélyen voltam, akkor meg már túl sokat kellett volna magyarázkodnom. amihez semmi kedvem sem volt. (most sem sok. de már jobb.) ha meg megpróbáltam, a féligazságok másik fele még rosszabb lett…
ti kedvesek. ne haragudjatok. csak szeressetek. egy kicsit. feltételek és elvárások nélkül. mert van baj velem elég… kell még egy kis idő, amíg minden visszazökken és működik újra
még most sem az igazi. de már elindult a romeltakarítás. keresem a régi aranyfonalak szakadt végeit. a sokáig nem öntözött virágok közül néhány túlélte, néhány helyett viszont újakat kell ültetnem.
addig is, amíg összedobok valami értelmes, nem rebloggolt posztot is, kicsi kacckacc is legyen a jónépnek. ezek a reklámok made my day :) katt!
via we ♥ it
filmfeszt. mai adag: három nagyjátékfilm.
az első, még délután, a Prima Primavera. az elején azt hittem, hogy az előző film vége még. aztán csak nem akart végetérni. anthonyhopkins-klón pasas idétlenke csajjal. roadtrip pesttől kiskikindáig. nekem úgy tűnt minden öt percben, hogy na kész, lezárul a történet s finito, de csak nem akart vége lenni a filmnek… üdítő változatosság volt, amikor a sötétben mellettünk egy csaj megbotlott felfelemenet a lépcsőn és orraesett…
a második, The Other Irina. kicsi román abszurd, édesszomorú paródiája a hazai bürokráciának. szerintem Moartea D-lui L 2. legalábbis számomra épp annyira unalmas volt…
a harmadik, kétórás refreshment szünet után, a Prank. végre valami, ami tetszett. (szerdán jó volt még a Boszorkánykör is.) VL, az egyik kulcsszereplőt alakító színész, nnna, egy pasas, akiért egy kicsit eladnám a lelkem a zördögnek. (hrrrrrr.) shátnemkiderülavégén, hogy szeengyörgyi eresztés? :))) a vérem nem válik vízzé. max higannyá.
partyzánkodás. éjfélkor még fúj a szél a Downtownban. fél óra és egy szalmakrumpli után visszamegyünk. ekkor már Tamás-buli és tömeg. Goranga mindig meg tud lepni, minden egyes bulija más és más. az első Redds első felének hatását még éreztem… justice-től miss platnum-on és americanbeauty-soundtrackjának mixén át kőkemény dnb-ig minden volt, baby. négyig bírtuk. hazafele a taxitékában még megbeszéltük, hogy a franc se tud felkelni tízre a díjnyertes filmeket megnézni és mindenki ment aludni.
enyhén szólva is, de széét vagyok esvee. another weekend, amikor pihenés-faktorilag tartok a nullába. i hate mondayz. hate hate hate…
késő ősz van. stílusosan ideje volt megkívánni a sütőtököt és a gesztenyét. irány a novi7es piac.
van egy sanda gyanúm, hogy az alulírottnál bénábban nem nagyon lehetne szétnyiszálni egy negyed sütőtököt. :| elvileg szép vékony cikkekre akartam felvágni, gyakorlatilag négyzethez és háromszöghöz hasonló alakú otromba darabokként végezte a tök. tököltem vele. nem is kicsit. a kés nemegészen úgy gondolta a feldarabolási vonalakat, mint én. szó mi szó, nem lett emberelévaló szakácsmű, de az íze (sütő)tökös és a lakásban is meglett a fílinges édeskés illat. (jól megfér a Szürkeszeműtől kapott meggy és fahéj illatú gyertya karácsony-illatával.)
még nem mertem nekiállni bevagdosni a gesztenykéket, gondolva az ujjaim épségére és a mai ballábbalfelkelős napra. :-S még az is lehetséges, hogy kirobbantom a gázkályhát a fél konyhával együtt a blokkból. ez a mai nem az én napom…
nemtoom, de az utóbbi időben a blogra mutató keresőszavak között rengetegszer bukkant fel a “vladimir putin’s wife”, “happy pineapple” és a “bugyi”… dolgok, ami üreshalmazt adnak az egoblogoval. a google indexelő monnyon le.
